| Született | 1708 (Lucca) |
| Elhunyt | 1787 (Rom) |
| Nemzetiség | Olaszország |
| Korszakok | Klasszicizmus, Portréfestészet |
| Műfaj | arckép |
| Foglalkozás | festőművész |
| Tanította | Sebastiano Conca |
| Tagságok | Accademia delle Arti del Disegno |
| Ismert művek | Diana und Amor (1761), Die Zeit befiehlt dem Alter, die Schönheit zu zerstören. (1746), Sacred Heart of Jesus (1767), Portrait of Humphry Morice (1761), Portrait of John Scott (?) of Banks Fee (1774) |
| Múzeumok | Art Institute of Chicago, Staatliche Museen zu Berlin, Walters Art Museum, Statens Museum for Kunst, Saint Louis Art Museum |
Pompeo Girolamo Batoni olasz festő 1708-ban született Luccában egy aranyműves fiaként. Miután apja műhelyében elvégezte a képzést, végül 1727-ben Rómába került. Itt Sebastiano Conca, a késő barokk festőművész és Agostino Masucci, a portréfestő tanítványa volt.
Batoni művei kezdetben erősen az antikvitás és az olasz festő, Raffaello felé orientálódtak. Festményeire vallási és mitológiai témák voltak hatással, mint például a Mária Magdolnát ábrázoló híres festménye ("Bűnbánó Magdolna").
Később angol turistákat kezdett ábrázolni az ókori építészet előtt. Így Batoni a turistaportré feltalálójának és a 18. század egyik vezető portréfestőjének tekinthető. Állítólag időnként még panaszok is voltak, mivel Batoni sok pénzt kért a portréiért.
Műveit különösen az tette híressé, hogy sikeresen hasonlítottak élő modellekre. Végül, de nem utolsósorban aranyműves tanonckodása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy portréit a legapróbb részletekig kidolgozta.
Barátai között volt Johann Joachim Winckelmann német régész, könyvtáros és antikvárius, akit a klasszicizmus szellemi megalapítójaként is emlegetnek. Batonit az olaszországi neoklasszicizmus úttörőjének is tartják, amely Batoni alkotói korszakában a barokkot váltotta fel.
Batonit II. József római-német császár emelte főnemesi rangra. A korában nagyra becsült művészetét Anton Raphael Mengsével állították egy szintre, akit akkoriban a "második Raffaellóként" is emlegettek. A Rómába érkező külföldi látogatókat ábrázoló portréival csaknem négy évtizeden át aratott sikert, míg végül 1787-ben, szintén Rómában meghalt.
Oldal 1 / 2
| Született | 1708 (Lucca) |
| Elhunyt | 1787 (Rom) |
| Nemzetiség | Olaszország |
| Korszakok | Klasszicizmus, Portréfestészet |
| Műfaj | arckép |
| Foglalkozás | festőművész |
| Tanította | Sebastiano Conca |
| Tagságok | Accademia delle Arti del Disegno |
| Ismert művek | Diana und Amor (1761), Die Zeit befiehlt dem Alter, die Schönheit zu zerstören. (1746), Sacred Heart of Jesus (1767), Portrait of Humphry Morice (1761), Portrait of John Scott (?) of Banks Fee (1774) |
| Múzeumok | Art Institute of Chicago, Staatliche Museen zu Berlin, Walters Art Museum, Statens Museum for Kunst, Saint Louis Art Museum |
Pompeo Girolamo Batoni olasz festő 1708-ban született Luccában egy aranyműves fiaként. Miután apja műhelyében elvégezte a képzést, végül 1727-ben Rómába került. Itt Sebastiano Conca, a késő barokk festőművész és Agostino Masucci, a portréfestő tanítványa volt.
Batoni művei kezdetben erősen az antikvitás és az olasz festő, Raffaello felé orientálódtak. Festményeire vallási és mitológiai témák voltak hatással, mint például a Mária Magdolnát ábrázoló híres festménye ("Bűnbánó Magdolna").
Később angol turistákat kezdett ábrázolni az ókori építészet előtt. Így Batoni a turistaportré feltalálójának és a 18. század egyik vezető portréfestőjének tekinthető. Állítólag időnként még panaszok is voltak, mivel Batoni sok pénzt kért a portréiért.
Műveit különösen az tette híressé, hogy sikeresen hasonlítottak élő modellekre. Végül, de nem utolsósorban aranyműves tanonckodása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy portréit a legapróbb részletekig kidolgozta.
Barátai között volt Johann Joachim Winckelmann német régész, könyvtáros és antikvárius, akit a klasszicizmus szellemi megalapítójaként is emlegetnek. Batonit az olaszországi neoklasszicizmus úttörőjének is tartják, amely Batoni alkotói korszakában a barokkot váltotta fel.
Batonit II. József római-német császár emelte főnemesi rangra. A korában nagyra becsült művészetét Anton Raphael Mengsével állították egy szintre, akit akkoriban a "második Raffaellóként" is emlegettek. A Rómába érkező külföldi látogatókat ábrázoló portréival csaknem négy évtizeden át aratott sikert, míg végül 1787-ben, szintén Rómában meghalt.