| Született | 1827. február 2. (Düsseldorf) |
| Elhunyt | 1905. február 1. (Düsseldorf) 77 éves korában |
| Nemzetiség | Németország |
| Korszakok | Tájképfestészet, Düsseldorfer Malerschule |
| Műfaj | tájkép |
| Foglalkozás | festőművész, egyetemi oktató |
| Család | Apja: Hermann Achenbach Anyja: Christine Zilch Gyermeke: Benno von Achenbach Testvére: Andreas Achenbach |
| Tanította | Andreas Achenbach |
| Tanítványa | Constantin Hölscher |
| Hatások | Andreas Achenbach |
| Ismert művek | Im Park der Villa Borghese (1886), Am Nemisee (1890), Landschaft bei Pompeji (1863), Campo Santo in Poggioreale, mit dem Vesuv in der Ferne, Ansicht des Tibers mit Blick auf die Engelsburg (1882) |
Oswald Achenbach, aki a természet színeit úgy ragadta meg, mint senki más, a 19. században a düsseldorfi festőiskola figyelemre méltó tájképfestőjeként írta be magát a történelembe. Nemcsak művész volt, hanem mentor és tanár is, aki 1866/1867-ben mesterkurzust vezetett a düsseldorfi művészeti akadémián. Az ő felügyelete alatt olyan festők virágoztak fel, mint a MŰVÉSZTÉR0, MŰVÉSZTÉR1 és MŰVÉSZTÉR2. Achenbach művészi karrierje korán kezdődött: 8 évesen felvették az akadémia elemi osztályába. Korai évei alatt idősebb testvére, Andreas Achenbach árnyékában dolgozott, de ennek ellenére nemzetközileg keresett művésszé fejlődött.
Achenbach híres volt szokatlanságáról és kísérletező kedvéről. A szokásos ecset helyett szívesen használt palettát vagy akár az ujját is, hogy vastag festékrétegeket vigyen fel. Ha elégedetlen volt egy festménnyel, egyszerűen új motívumot festett rá. Achenbach fáradhatatlan vándorlási vágya a legtávolabbi zugokba is elvitte, ahonnan emlékként olajvázlatokat és jegyzeteket hozott haza. Különösen Itália festői tájai ragadták meg. Lelkiismeretes megfigyelőként a fény, az árnyék és a színek játékának szentelte magát, és így mintegy 2000 remekművet alkotott, amelyeket most művészi nyomatok formájában kínálunk.
Miután 1872-ben lemondott professzori állásáról, teljes egészében a festészetnek szentelte magát. Achenbach utazásai során újra és újra visszatért Olaszországba, ahol megtalálta kedvenc motívumait. A sűrű festékfelvitel, amelyet ebben a korszakában tovább finomított, szinte domborműszerűséget kölcsönzött műveinek. A vásznat részben átengedte, hogy a hátteret is bevonja, és előfordult, hogy színei több rétegben fedték egymást. Achenbach nagy jelentőséget tulajdonított festményei összhatásának, és kontrasztos hangsúlyokkal játszott. Egyre inkább a pasztellszínek felé fordult, maga mögött hagyva korai műveinek barnás árnyalatait. Egy utolsó pillantást vetve saját kedvenc festményére, a "Pio Norno"-ra, távozott ebből az életből. Művészi öröksége ma a műveinek kiváló minőségű nyomataiban él tovább, amelyeket a legnagyobb gondossággal és a részletekre való odafigyeléssel reprodukálunk.
Oldal 1 / 1
| Született | 1827. február 2. (Düsseldorf) |
| Elhunyt | 1905. február 1. (Düsseldorf) 77 éves korában |
| Nemzetiség | Németország |
| Korszakok | Tájképfestészet, Düsseldorfer Malerschule |
| Műfaj | tájkép |
| Foglalkozás | festőművész, egyetemi oktató |
| Család | Apja: Hermann Achenbach Anyja: Christine Zilch Gyermeke: Benno von Achenbach Testvére: Andreas Achenbach |
| Tanította | Andreas Achenbach |
| Tanítványa | Constantin Hölscher |
| Hatások | Andreas Achenbach |
| Ismert művek | Im Park der Villa Borghese (1886), Am Nemisee (1890), Landschaft bei Pompeji (1863), Campo Santo in Poggioreale, mit dem Vesuv in der Ferne, Ansicht des Tibers mit Blick auf die Engelsburg (1882) |
Oswald Achenbach, aki a természet színeit úgy ragadta meg, mint senki más, a 19. században a düsseldorfi festőiskola figyelemre méltó tájképfestőjeként írta be magát a történelembe. Nemcsak művész volt, hanem mentor és tanár is, aki 1866/1867-ben mesterkurzust vezetett a düsseldorfi művészeti akadémián. Az ő felügyelete alatt olyan festők virágoztak fel, mint a MŰVÉSZTÉR0, MŰVÉSZTÉR1 és MŰVÉSZTÉR2. Achenbach művészi karrierje korán kezdődött: 8 évesen felvették az akadémia elemi osztályába. Korai évei alatt idősebb testvére, Andreas Achenbach árnyékában dolgozott, de ennek ellenére nemzetközileg keresett művésszé fejlődött.
Achenbach híres volt szokatlanságáról és kísérletező kedvéről. A szokásos ecset helyett szívesen használt palettát vagy akár az ujját is, hogy vastag festékrétegeket vigyen fel. Ha elégedetlen volt egy festménnyel, egyszerűen új motívumot festett rá. Achenbach fáradhatatlan vándorlási vágya a legtávolabbi zugokba is elvitte, ahonnan emlékként olajvázlatokat és jegyzeteket hozott haza. Különösen Itália festői tájai ragadták meg. Lelkiismeretes megfigyelőként a fény, az árnyék és a színek játékának szentelte magát, és így mintegy 2000 remekművet alkotott, amelyeket most művészi nyomatok formájában kínálunk.
Miután 1872-ben lemondott professzori állásáról, teljes egészében a festészetnek szentelte magát. Achenbach utazásai során újra és újra visszatért Olaszországba, ahol megtalálta kedvenc motívumait. A sűrű festékfelvitel, amelyet ebben a korszakában tovább finomított, szinte domborműszerűséget kölcsönzött műveinek. A vásznat részben átengedte, hogy a hátteret is bevonja, és előfordult, hogy színei több rétegben fedték egymást. Achenbach nagy jelentőséget tulajdonított festményei összhatásának, és kontrasztos hangsúlyokkal játszott. Egyre inkább a pasztellszínek felé fordult, maga mögött hagyva korai műveinek barnás árnyalatait. Egy utolsó pillantást vetve saját kedvenc festményére, a "Pio Norno"-ra, távozott ebből az életből. Művészi öröksége ma a műveinek kiváló minőségű nyomataiban él tovább, amelyeket a legnagyobb gondossággal és a részletekre való odafigyeléssel reprodukálunk.