Christian Seybold

A barokk mélyén, a művészi felfedezések és mesterségek korában, 1695. március 19-én született egy figyelemre méltó tehetség, Christian Seybold. A Neuenhainban megkeresztelt és később Bécsben elhunyt Seybold olyan művész volt, akinek képességei messze túlmutattak korának határain. A karakterfejek, az úgynevezett "tróniák", valamint a portrék és önarcképek mestere volt, amelyek kiváló alapot szolgáltatnak a mi kitűnő művészi nyomatainkhoz. Seybold korai életének és neveltetésének nagy része a történelem ködében marad, de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy felismerjük gazdag örökségét. Tizenegy gyermek közül az egyik, autodidakta módon tanult, és figyelemre méltó tehetséget mutatott a portréfestészet rejtelmei iránt. 1715-ben Bécsbe költözött, ahol feleségül vette Maria Elisabeth Wimmerint. Az asszony és közös gyermekük tragikus halála után Susanna Bellmonin második házasságában talált vigaszt. Seybold művészi sorsa 1745-ben pecsételődött meg, amikor III. Ágoston udvari festőnek nevezte ki. Néhány évvel később Mária Terézia császári kamarafestője és a bécsi akadémia munkatársa lett.

Seybold művészete arról ismert, hogy lenyűgöző figyelmet fordít a részletekre és képes megragadni témái lelkét. Karakterfejeit erősen befolyásolta az Balthasar Denner, míg portréi az Johann Kupezky és az Rembrandt van Rijn hatását mutatják. Kevés datált művei közül az egyiket, Johann Adam Questenberg császári tanácsos portréját 1723 és 1728 között festette, és később metszetként adták ki. Ez a művészi gazdagság teszi olyan kívánatossá Seybold műveiről készült nyomatainkat.

Seybold eredeti művei ma világszerte neves múzeumokban és gyűjteményekben találhatók, többek között a bécsi Belvedere-palota Barokk Múzeumában, a drezdai Régi Mesterek Képtárában, a párizsi Louvre Múzeumában és a firenzei Uffizi Képtárban. De még ha nincs is hozzáférése ezekhez a tekintélyes intézményekhez, akkor is behozhatja Seybold zsenialitásának egy részét saját otthonába műnyomataink segítségével. Műnyomataink készítésekor mindig arra törekszünk, hogy az eredeti mű minőségét és árnyalatait megörökítsük, igazságot szolgáltatva a művész teljesítményének.