Arnold Schönberg elsősorban zeneszerzőként és zeneelméletíróként vált világhírűvé, de képzőművészete figyelemre méltó és egyedülálló helyet foglal el a huszadik századi művészettörténetben. Az 1900 körüli bécsi kulturális felfordulások közepette Schönberg kifejező, mélyen szubjektív vizuális nyelvet fejlesztett ki, amely egyértelműen elhatárolódik az akadémiai konvencióktól. Festményeit, különösen portréit és önarcképeit a saját pszichéjével való intenzív foglalkozás és a belső konfliktusok iránti radikális nyitottság jellemzi. A gyakran merész, kontrasztos színekkel és expresszív ecsetkezeléssel kivitelezett művek azt az érzelmi zűrzavart és művészi önérvényesítési vágyat tükrözik, amely zenei életművét is jellemzi. Különösen figyelemre méltó a "Vörös tekintet" című festmény, amely szinte látomásos színhasználatával és az arcnak mint a lélek tükrének szuggesztív ábrázolásával az expresszionista festészet egyik leglenyűgözőbb példája. Schönberg képei szoros párbeszédet folytatnak bécsi kortársai, például Oskar Kokoschka vagy Egon Schiele képeivel, mégis összetéveszthetetlenül egyéniek maradnak. Művészete kevésbé foglalkozik a külső valósággal, mint a belső állapotokkal: a vászon félelmek, remények és egzisztenciális kérdések vetítőfelületévé válik. Schönberg különböző technikákkal kísérletezett, az olajjal vászonra festett képektől a tinta- és akvarellrajzokig, a médium határait feszegetve. A modernizmus kontextusában Schönberg hídszerepet tölt be: összeköti a zenei innovációt a vizuális avantgárddal, és ezzel olyan egyedülálló művészi életművet hoz létre, amely ma is lenyűgöző. Képei ritkák, de jelentős gyűjteményekben és múzeumokban megtalálhatók, és egy olyan korszak kifejeződéseiként értelmezhetők, amelyet a felfordulás és az új kifejezési formák keresése jellemzett. Műnyomatokon szuggesztív erejük különösen lenyűgöző, mivel a színek intenzitása és az expresszív vonalak reprodukcióban is megmaradnak. Schönberg vizuális munkássága erőteljes bizonysága a művészi identitás összetettségének, valamint a zene és a festészet közötti szoros kapcsolatnak a huszadik század elején.