Adolphe Joseph Thomas Monticelli francia festő volt, akit az impresszionizmus úttörőjének tartanak. Munkásságát és hírnevét beárnyékolják azok a nagy festők, akiket a francia művészeti élet a 19. században produkált. ARTISTREPLEPLACE0 és ARTISTREPLEPLACE1 Monticelli műveiből merített ihletet. Monticelli a párizsi művészeti közösség belső köréhez tartozott, és számos művésztársával baráti kapcsolatot ápolt. A festő MŰVÉSZETI TÁRSASÁG2 elvesztette a lábát, miután megharapta egy kígyó, és Monticelli elkísérte a művészt, hogy a fontainebleau-i erdőben fessen. A két művész között bensőséges kapcsolat alakult ki. Mindkettőjüket lenyűgözte az Ferdinand Victor Eugene Delacroix, és annak festményét vették mintául. A művészek együtt keresték a változást a festészetben, és szakítottak az akadémikus festészeti módszerrel.
Monticelli szülőhelye Marseille volt. A festő itt járt az akadémiára, és itt vette első művészeti óráit. Adolphe Párizsba költözött, és az École des Beaux-Arts művészeti iskolában folytatta a művészeti kurzusokat. A festőművész nevelésének sokkal jelentősebb eleme volt a múzeumlátogatás. Adolphe elment a Louvre-ba, és lemásolta az ott kiállított nagy klasszikusok műveit. A francia korai művei portrék és keleti jelenetek voltak. Az akadémiai előírásokkal ellentétben Monticelli merész ecsetvonásokkal festett, és lázadt a szokásos sima precizitás ellen. A művész játszani kezdett a színekkel. Egyetlen festményen belül különböző színárnyalatokban használta a színeket. A festék felvitele néha mérsékelten vastag és pasztózus volt, más festményeken pedig vékony máz, amely átengedte az alapozást. A festő romantikus jelenetek és fénnyel elárasztott parkos tájképek megalkotására használta. Élénk ünnepségek kísérője és számos portré magabiztos szereplője volt. A későbbi művekre jellemző a szabad festékfelvitel. Az utolsó tájkép-tanulmányok, amelyeket Monticelli provence-i szülőföldjén festett, szinte kísérletező jellegűnek tűnnek. Úgy tűnik, hogy a festéket spatulával viszik fel, és gyakran palettával viszik fel vastagon a fából készült táblákra. A művészeti kritikusok Monticellit őrültnek tartották, amit a művész humorral vett tudomásul, és továbbra is követte impulzusait.
A kérdésnek, hogy Monticellit miért nem említik egy kalap alá a nagy impresszionistákkal, valószínűleg több oka is van. Egyrészt fontos volt egy művész sikere szempontjából, hogy szerepeljen a párizsi akadémiák kiállításain. Monticelli soha nem állított ki a Szalonban, és szabadon eladhatta műveit. A művész többször elhagyta a várost, és életének egyes szakaszait szülőföldjén töltötte. Így hagyta el Párizst az 1848-as forradalom idején és a francia-porosz háború kitörésekor. Bár témáival a kor társadalmi ízlését szolgálta, a festő többször kereste a kapcsolatot a művészeti avantgárddal is. Vincent van Gogh nagy vágya volt, hogy személyesen találkozzon Adolphe Monticelli festőművésszel, de sajnos néhány hónappal azelőtt meghalt, hogy van Gogh Párizsba ért volna.
Adolphe Joseph Thomas Monticelli francia festő volt, akit az impresszionizmus úttörőjének tartanak. Munkásságát és hírnevét beárnyékolják azok a nagy festők, akiket a francia művészeti élet a 19. században produkált. ARTISTREPLEPLACE0 és ARTISTREPLEPLACE1 Monticelli műveiből merített ihletet. Monticelli a párizsi művészeti közösség belső köréhez tartozott, és számos művésztársával baráti kapcsolatot ápolt. A festő MŰVÉSZETI TÁRSASÁG2 elvesztette a lábát, miután megharapta egy kígyó, és Monticelli elkísérte a művészt, hogy a fontainebleau-i erdőben fessen. A két művész között bensőséges kapcsolat alakult ki. Mindkettőjüket lenyűgözte az Ferdinand Victor Eugene Delacroix, és annak festményét vették mintául. A művészek együtt keresték a változást a festészetben, és szakítottak az akadémikus festészeti módszerrel.
Monticelli szülőhelye Marseille volt. A festő itt járt az akadémiára, és itt vette első művészeti óráit. Adolphe Párizsba költözött, és az École des Beaux-Arts művészeti iskolában folytatta a művészeti kurzusokat. A festőművész nevelésének sokkal jelentősebb eleme volt a múzeumlátogatás. Adolphe elment a Louvre-ba, és lemásolta az ott kiállított nagy klasszikusok műveit. A francia korai művei portrék és keleti jelenetek voltak. Az akadémiai előírásokkal ellentétben Monticelli merész ecsetvonásokkal festett, és lázadt a szokásos sima precizitás ellen. A művész játszani kezdett a színekkel. Egyetlen festményen belül különböző színárnyalatokban használta a színeket. A festék felvitele néha mérsékelten vastag és pasztózus volt, más festményeken pedig vékony máz, amely átengedte az alapozást. A festő romantikus jelenetek és fénnyel elárasztott parkos tájképek megalkotására használta. Élénk ünnepségek kísérője és számos portré magabiztos szereplője volt. A későbbi művekre jellemző a szabad festékfelvitel. Az utolsó tájkép-tanulmányok, amelyeket Monticelli provence-i szülőföldjén festett, szinte kísérletező jellegűnek tűnnek. Úgy tűnik, hogy a festéket spatulával viszik fel, és gyakran palettával viszik fel vastagon a fából készült táblákra. A művészeti kritikusok Monticellit őrültnek tartották, amit a művész humorral vett tudomásul, és továbbra is követte impulzusait.
A kérdésnek, hogy Monticellit miért nem említik egy kalap alá a nagy impresszionistákkal, valószínűleg több oka is van. Egyrészt fontos volt egy művész sikere szempontjából, hogy szerepeljen a párizsi akadémiák kiállításain. Monticelli soha nem állított ki a Szalonban, és szabadon eladhatta műveit. A művész többször elhagyta a várost, és életének egyes szakaszait szülőföldjén töltötte. Így hagyta el Párizst az 1848-as forradalom idején és a francia-porosz háború kitörésekor. Bár témáival a kor társadalmi ízlését szolgálta, a festő többször kereste a kapcsolatot a művészeti avantgárddal is. Vincent van Gogh nagy vágya volt, hogy személyesen találkozzon Adolphe Monticelli festőművésszel, de sajnos néhány hónappal azelőtt meghalt, hogy van Gogh Párizsba ért volna.
Oldal 1 / 2