Különösen finom szürrealista vonás ezen a festményen a hidakkal átívelő folyó ábrázolása. A kezdeti normalitás ellenére ebben a folyami átkelésben van egy eltérés a normálistól és a mozgástól, ami a festménynek sajátos stílust kölcsönöz. Ez a festmény azt az üzenetet közvetítheti, hogy hagyjuk a természetet a saját folyásában áramolni és önmagát szabályozni - emberi beavatkozás, például géntechnológia nélkül. A festmény amellett szólhat, hogy hagyjuk a természetet olyannak, amilyen, és ne tegyünk olyan emberi beavatkozásokat, amelyek befolyásolhatják a természetességet. A fapanelre festett olajfestmény egyébként egy messze a távolba nyúló tájat ábrázol, a horizontig tartó szabad kilátással. Az egyes fák vadak és szétszórtan helyezkednek el, az emberi mezőgazdasági hatásnak semmi jele. A távolban egy hegyvonulat húzódik a kék és a szürke különböző árnyalataiban, uralva a horizontot. Fölötte nyárias, világos árnyalatú égbolt terül el. Az előtérben lévő táj balra lent egy új síkságot kínál, nagy kövekkel és egy másik folyófolyással. A kompozíció e harmadik folyójának vize mintha a mélybe merülne, de elfordul a néző tekintetétől. A hozzá kapcsolódó vízesés csak sejthető, és a képzeletre van bízva. A folyó fölött egy öregedő kőhíd húzódik, amely bizonyos történelmet hordoz magában. Összességében ez a festmény a természet természetes szépségét fejezi ki, és arra emlékeztet bennünket, hogy mennyire fontos a természet védelme és megőrzése. Arra hívja a nézőt, hogy merüljön el ebben a festői tájban, és tapasztalja meg a természet költészetét.

---

Flussbrücke · Silvian Sternhagel