A fénysugarak a kompozíció csúcspontjaként láthatók, amikor a színes felhők mögül napsugárként ragyognak ki, és a legkülönbözőbb irányokból világítják meg a jelenetet. A vöröses árnyalatú, irizáló felhősáv mintha megóvná a nézőt a túl erős fénytől, és a napszemüveg funkcióját tölti be. Egyrészt a fénysugarak meleg sárga színben mutatkoznak meg, amely közvetlenül a napból származik, és a felhők fölött látható, ahogy a magasabb égbolt felé sugároznak. Másrészt a felhők alól kilépve hűvösebb kék színt vesznek fel, és először áthaladnak a felhők vörös színén, hogy azok tompítsák őket, mielőtt a tengerbe merülnének. Az olajfestményen a tengert számos hosszúkás sziget szeli át, amelyek mind a távoli horizont felé kanyarognak. Olyanok, mint kinyújtott karok, amelyek mintha meg akarnák ragadni a maradék napfényt, hogy maguk is fényesebben ragyogjanak. Az egymástól megfelelő távolságban mozgó, hosszúkás szigetek erős sötét színekkel, főként barna árnyalatokkal vannak megfestve. A festményen főként a narancs, a barna, a vörös és a sárga színek dominálnak, amelyekkel szemben a távoli kék áll. A festmény kompozíciója szabadon, a harmonikus forma törvényeit követve, a Berlin Mitte-ben található műteremben lett kitalálva és megalkotva. A színvilág viszont provokatív és merész, nem az abszolút nyugalmat sugározza, hanem szándékosan mutat irányított, energikus nyugtalanságot.

---

Napvilágok · Silvian Sternhagel