Míg a szarvas zavartalanul oltja szomját, a szarvas megijed, és éberen néz jobbra a képen kívülre, valami olyasmire, ami a néző számára ismeretlen marad. Ebből ered a festmény különleges hatása, mert a táj hatalmas csendjébe és nyugalmába így a nyugtalanság és a veszély eleme tör be.

A szarvas magasra nyújtja agancsát, mintha védekezésre készen állna. Kanyargós és hegyes körvonalaival világosan kiemelkedik a mögötte lévő, részben puha mohával borított, lapos, szürke sziklából. A háttérben egy hatalmas sziklás hegy magasodik a vízparti békés jelenet fölé. Még mindig a hegyek magasodnak, a csúcsok árnyékában hómaradványokkal. A kép bal oldalán néhány tűlevelű fa erősödik, a kép közepén pedig egy sziklából egy szálas fa tolakszik ki, amely függőlegesen uralja a képet. Még mindig úgy tűnik, mintha a hegység fölé magasodna, ellensúlyozva az egyébként masszív és nyomasztó hegyvidéki tájat.

A fény a hegyeken túlról lágyan hull a völgybe, és visszaverődik a vízben, így az állatok a fenyegető veszély és az elhatalmasodó környezet ellenére is fénybiztonságban lebegnek.

Friedrich Gauermann osztrák festőművész itt mutatja be nagyszerű rajztehetségét. A színezés finomsága a közeli, szenesebb barna és szürke árnyalatokban, kiegészítve a sötétzöld és ezüst-arany fényűekkel, mesteri.

---

Szarvas és állat az itatóvályúnál · Friedrich Gauermann