A forrás

Kevés olyan festő van, aki olyan kompromisszummentesen állítja az embert munkája középpontjába, mint Ferdinand Hodler. Igaz, hogy a tájképek is a repertoárjába tartoztak. Kiterjedt életművének nagy részét azonban az emberi alak - hol egyénileg, hol csoportosan, hol felöltözve, de gyakran meztelenül is - újabb és újabb variálása és szemlélése teszi ki. Egyes ábrázolások dinamizmust és erőt tükröznek, mint például a híres favágó ábrázolása vagy Hodler festményei Giulia Leonardi táncosnőről. Sok festménye azonban, különösen a későbbi alkotói szakaszoké, nagy nyugalmat sugároz. Néha az ábrázoltak titokzatos rituálékra utalva csoportosulnak, de gyakran a festő egyéneket ábrázol.

A "Tavasz" nem tartozik Ferdinand Hodler legismertebb festményei közé, de talán a legszebbek és legmeghatóbbak közé tartozik. A festőre jellemző módon egy ruhátlan fiatal nőt ábrázol egy idealizált tájképben: a háttér lapos, absztrakt ábrázolása, amely nem helyez hangsúlyt a naturalista perspektívára. A művész a környezetet inkább egyfajta atmoszférikus díszletként értelmezi a tényleges főszereplő számára. Ez Hodler egyik összetéveszthetetlenül nyugodt, statikus ábrázolása, mintha az örökkévalóságnak örökítette volna meg. Csak a víz csobogása az alak lábánál utal gyengéd mozgásra. Bár a ruhátlan nő látszólag szégyenlősen eltakarja a mellét mindkét karjával, magabiztos tartása arra utal, hogy nem érez sem szégyent, sem félelmet. A nyitott tekintet komolyan és meglehetősen elgondolkodtatóan vizsgálja a nézőt. A festő olyan gyengédséggel örökítette meg a vásznon a közte és a modell közötti rezgéseket, hogy a néző ösztönösen elgondolkodik, vajon milyen kapcsolat volt kettejük között. És ennek a bensőségességnek egy darabja ránk is átragad, akik sok évvel később a festmény előtt állunk, és mégis úgy érezzük, hogy a fiatal nő tekintete rajtunk nyugszik.