Egy nő fekszik egy művészien drapírozott fehér lepedőn. A test egyes részeit eltakarja a szövet, de nem a legbántóbb részeket. A nő, aki Egon Schiele hosszú távú modellje, Wally Neuzil, mellét és nemét félreérthetetlenül megmutatja. Az 1917-ben festett kép provokatív jellegét a fekvő nő póza is erősíti. Mindkét karját felemeli, fejét a jobbra támasztja, a bal karja a kezében végződik, amely láthatóan megdermedt egy fogó mozdulatban.

Még provokatívabb az alsó testrészek összetétele. Miközben a nő lábai egymásnak támaszkodnak, a térdei szét vannak tárva. Így a lepedő által csak elégtelenül takart szex még inkább láthatóvá válik. Schiele azonban nem elégszik meg azzal, hogy pusztán a tartalommal sokkolja a nézőt. Festészeti technikája is ezt a célt szolgálja. Vörös színfoltokkal irányítja a néző figyelmét a test érzékeny részeire, mindenekelőtt a nemre és a mellbimbókra. A festészeti motívumok jellegzetes vonalvezetésével és kontúrozásával ráadásul a meztelen testet hangsúlyozza.

A mindössze 28 évesen, 1918-ban elhunyt kivételes osztrák művész munkásságának egyik jelentős képe. A 20. század elejének szinte minden más festőjénél jobban Schiele egyszerre volt modern és elkötelezett a hagyományok iránt. Avantgárd esztétikájával és festészeti stílusával kiemelkedett az expresszionista korszakból. A művész termékeny életművének hagyományos jellege a motívumválasztásából ered. Schiele megszállottja volt a női aktnak, amelyet minden lehetséges változatban kifejezett.

A Schiele festményein látható sok meztelen nő azonban mentes az erotikától. A fortiori, nem lehet és nem is szabad voyeurizmust vagy akár pornográfiát tulajdonítani a művésznek. Inkább van valami morbid Schiele meztelenségében. A művész motívumával Erósz és Thanatosz, erotika és halál, élet és mulandóság között mozgott. Aktjai világok közötti határátlépők; egyrészt az itt és mostban élnek, ugyanakkor már ebben a világban a halál tünetei jelzik őket. Schiele képei az első világháború okozta traumát fejezték ki.

---

Fekvő nő · Egon Schiele