A kép kissé sötét, de még mindig lenyűgöző. Hogyan sikerült a festőnek megteremtenie ezt a hihetetlen fényhangulatot? Caspar David Friedrich "Apátság a tölgyerdőben" című festménye azonnal magával ragadja a nézőt. Nehéz megmondani, hogy mi ragadja meg először a tekintetet. A romos kolostor falának töredéke, amelynek díszes gótikus ablaka a kép közepét foglalja el? Vagy inkább a ködös, elmosódott háttér, amelynek szintén a kép közepén van a legfényesebb területe, és amely óhatatlanul magához vonzza a tekintetet? Legalábbis az ember figyelme először erre a két elemre irányul. Ekkor válnak láthatóvá a rom mellett magasodó, göcsörtös tölgyfák. Csak későn vándorol a tekintet a sötét alsó részre. Itt keresztek és sírkövek vannak szétszórva a romok körüli hófödte földön, furcsa alakokra emlékeztetve. De ahogy közelebbről megnézve kiderül, néhány alak valójában ember, szerzetesek, akik egy koporsót visznek a rom kapujához.

A festmény sokakat zavarba ejtett. A kompozíció ugyanis egyértelmű: több függőlegeset (a fákat és magát a romos kolostort) keresztez egy masszív vízszintes (az égbolt fénysávja). De mi a helyzet a tartalommal? Úgy is mondhatnánk, hogy a festmény a halál és az örök élet allegóriája. A kopár fák, a romos kolostor és nem utolsósorban a keresztek, egy nyitott sír és a koporsó mind az előbbire utalnak. A fény viszont a háttérben, a magasban akarja megmutatni a léleknek az örökkévalóságba vezető utat.

Az "Apátság a tölgyerdőben" jó példa a Fredericket mindig is foglalkoztató témákra. Mert nem ez az egyetlen festmény, amely a halállal vagy az ember elhagyatottságával foglalkozik a drámai természet előtt.

---

Apátság az Oakwoodban · Caspar David Friedrich
Schloss Charlottenburg, Berlin, Germany / Bridgeman Images