Lágy recsegés, amely áthatol egy északi reggel csendjén - így kezdődik Svédország egyik leghíresebb akvarelljének története. Carl Larsson, aki finom ecsettel és finom színekkel örökítette meg hazája fényét, állítólag egyszer azt állította, hogy a svéd napfény "ezüstfátyolként" borul a világra. Valójában ez a különleges fény az, ami évszázadok óta jellemzi a svéd festészetet: A hosszú, sápadt tél, a nyári éjszakák csillogó kékje, az erdők lágy zöldje. A svéd művészeket újra és újra ezek a hangulatok inspirálták, és olyan technikákat fejlesztettek ki, mint az akvarell, a gouache és az olajfestészet, amelyek saját, összetéveszthetetlen stílusukká váltak. A papír, a vászon és később a fotópapír is a melankólia és az életöröm között ingadozó művészet színterévé vált.
Aki a svéd művészettörténetben utazik, nemcsak olyan híres nevekkel találkozik, mint Anders Zorn, akinek olajfestményei szinte fotografikus pontossággal örökítik meg az emberek életét és a víz játékát, hanem meglepő fordulatokkal is: Például egy svéd művésznő, Hilma af Klint volt az, aki még Kandinszkij és Mondrian előtt absztrakt műveket alkotott - a spirituális ülések és a láthatatlan keresése ihlette. Gouache-jai és rajzai, amelyek sokáig rejtve maradtak a szemünk elől, most úgy tűnnek, mintha egy másik korból származó üzenetek lennének, tele színekkel, formákkal és rejtélyekkel. A svéd művészet gazdag ilyen rejtett kincsekben, a grafikával, a metszéssel és a litográfiával kapcsolatos kísérletekben, amelyek gyakran kis vidéki műtermekben készültek, mégis nagy hatást gyakoroltak.
A fotográfia 19. századi megjelenése új fejezetet nyitott: hirtelen az olyan művészek, mint Lennart Nilsson, a fényképezőgép segítségével láthatóvá tudták tenni a láthatatlant - a svéd táj végtelenségétől az emberi test mikroszkopikus világáig. A fotográfiát Svédországban már korán elismerték művészeti médiumként, és a modern művészeti színtér fontos részévé vált. Ma számos svéd alkotást - legyen szó papírról, vászonról vagy fotópapírról - a természet, a fény és a kísérletezés örömének ez a különleges kombinációja jellemez. Ez egy olyan művészet, amely nem harsány, hanem finom árnyalatokkal és meglepő perspektívákkal inspirál. Aki foglalkozik vele, egy olyan földet fedez fel, amely színekben, vonalakban és fényvisszaverődésekben mesél - és amely arra hív, hogy újra és újra közelebbről is megnézze.
Lágy recsegés, amely áthatol egy északi reggel csendjén - így kezdődik Svédország egyik leghíresebb akvarelljének története. Carl Larsson, aki finom ecsettel és finom színekkel örökítette meg hazája fényét, állítólag egyszer azt állította, hogy a svéd napfény "ezüstfátyolként" borul a világra. Valójában ez a különleges fény az, ami évszázadok óta jellemzi a svéd festészetet: A hosszú, sápadt tél, a nyári éjszakák csillogó kékje, az erdők lágy zöldje. A svéd művészeket újra és újra ezek a hangulatok inspirálták, és olyan technikákat fejlesztettek ki, mint az akvarell, a gouache és az olajfestészet, amelyek saját, összetéveszthetetlen stílusukká váltak. A papír, a vászon és később a fotópapír is a melankólia és az életöröm között ingadozó művészet színterévé vált.
Aki a svéd művészettörténetben utazik, nemcsak olyan híres nevekkel találkozik, mint Anders Zorn, akinek olajfestményei szinte fotografikus pontossággal örökítik meg az emberek életét és a víz játékát, hanem meglepő fordulatokkal is: Például egy svéd művésznő, Hilma af Klint volt az, aki még Kandinszkij és Mondrian előtt absztrakt műveket alkotott - a spirituális ülések és a láthatatlan keresése ihlette. Gouache-jai és rajzai, amelyek sokáig rejtve maradtak a szemünk elől, most úgy tűnnek, mintha egy másik korból származó üzenetek lennének, tele színekkel, formákkal és rejtélyekkel. A svéd művészet gazdag ilyen rejtett kincsekben, a grafikával, a metszéssel és a litográfiával kapcsolatos kísérletekben, amelyek gyakran kis vidéki műtermekben készültek, mégis nagy hatást gyakoroltak.
A fotográfia 19. századi megjelenése új fejezetet nyitott: hirtelen az olyan művészek, mint Lennart Nilsson, a fényképezőgép segítségével láthatóvá tudták tenni a láthatatlant - a svéd táj végtelenségétől az emberi test mikroszkopikus világáig. A fotográfiát Svédországban már korán elismerték művészeti médiumként, és a modern művészeti színtér fontos részévé vált. Ma számos svéd alkotást - legyen szó papírról, vászonról vagy fotópapírról - a természet, a fény és a kísérletezés örömének ez a különleges kombinációja jellemez. Ez egy olyan művészet, amely nem harsány, hanem finom árnyalatokkal és meglepő perspektívákkal inspirál. Aki foglalkozik vele, egy olyan földet fedez fel, amely színekben, vonalakban és fényvisszaverődésekben mesél - és amely arra hív, hogy újra és újra közelebbről is megnézze.