A papír lágy zizegése, a tinta lágy áramlása a rizspapíron - így kezdődik a japán festészet története, amely csendes folyóként kanyarog az évszázadok során. Míg Európában az olajfestészet drámai fénnyel és pazar színekkel árasztja el az érzékeket, addig a japán művészet a kimondatlanra, az utalásra, a sorok között rejlőre összpontosít. Japán nemzeti történelme, amelyet hosszú elszigeteltség és hirtelen nyitás jellemez, tükröződik művészetében: a hagyomány és az innováció, a természet közelsége és a városi modernitás közötti egyensúlyt tükrözi.
Képzeljük el, hogy Hokusai egy ukiyo-e fametszetét nézzük: a "Nagy hullám Kanagawa előtt" erőteljesen, mégis tele eleganciával tornyosul, miközben a Fuji hegy szinte félénken jelenik meg a háttérben. Az olasz reneszánsszal ellentétben, amely az embert állította a középpontba, Japánban mindig a természet marad a főszereplő. A művészek - Sesshū Tōyōtól kezdve, akinek monokróm tájképei meditációnak tűnnek, egészen Hiroshige-ig, aki színes fametszeteivel a pillanat múlandóságát örökíti meg - tudják, hogyan kell ünnepelni a múlandót, a mulandót. Még a 20. századi fotográfiában, például Daidō Moriyamánál is megmaradt a múlandóságnak ez az érzéke: A Tokió lüktető életét megörökítő szemcsés fekete-fehér képek a régi fametszetek modern megfelelőinek tűnnek.
Meglepő részlet: a színes fametszet technikája, amely Japánban érlelődött tökéletesre, később a francia impresszionistákat is megihlette. Monet, van Gogh és Degas japán metszeteket gyűjtött, tanulmányozták a kétdimenziós kompozíciót, a merész kivágásokat és a lényegre való redukciót. De míg Franciaországban a festészet a fény színpadává vált, addig Japánban a csend, a szemlélődés helye maradt. Takeuchi Seihō akvarelljei például, amelyeken egyetlen daru áll a hófödte talajon, többet mondanak a japán lélekről, mint ezer szó. És Yayoi Kusama kortárs művészetében még ma is felvillannak a régi minták: Pontok, ismétlődések, az ürességgel és a teljességgel való játék - az évszázados esztétika visszhangja.
Aki a japán művészettel foglalkozik, olyan térbe lép, ahol a láthatatlan éppoly fontos, mint a látható. Itt a papír fehérje óceánná válik, az ecsetvonás széllökéssé, a motívum meditációvá. A művészetkedvelők és a grafikák gyűjtői számára egy olyan világ tárul fel, amelyben minden kép egy pillanatnyi megállásra hív - és a csendben a lényeg felfedezésére.
A papír lágy zizegése, a tinta lágy áramlása a rizspapíron - így kezdődik a japán festészet története, amely csendes folyóként kanyarog az évszázadok során. Míg Európában az olajfestészet drámai fénnyel és pazar színekkel árasztja el az érzékeket, addig a japán művészet a kimondatlanra, az utalásra, a sorok között rejlőre összpontosít. Japán nemzeti történelme, amelyet hosszú elszigeteltség és hirtelen nyitás jellemez, tükröződik művészetében: a hagyomány és az innováció, a természet közelsége és a városi modernitás közötti egyensúlyt tükrözi.
Képzeljük el, hogy Hokusai egy ukiyo-e fametszetét nézzük: a "Nagy hullám Kanagawa előtt" erőteljesen, mégis tele eleganciával tornyosul, miközben a Fuji hegy szinte félénken jelenik meg a háttérben. Az olasz reneszánsszal ellentétben, amely az embert állította a középpontba, Japánban mindig a természet marad a főszereplő. A művészek - Sesshū Tōyōtól kezdve, akinek monokróm tájképei meditációnak tűnnek, egészen Hiroshige-ig, aki színes fametszeteivel a pillanat múlandóságát örökíti meg - tudják, hogyan kell ünnepelni a múlandót, a mulandót. Még a 20. századi fotográfiában, például Daidō Moriyamánál is megmaradt a múlandóságnak ez az érzéke: A Tokió lüktető életét megörökítő szemcsés fekete-fehér képek a régi fametszetek modern megfelelőinek tűnnek.
Meglepő részlet: a színes fametszet technikája, amely Japánban érlelődött tökéletesre, később a francia impresszionistákat is megihlette. Monet, van Gogh és Degas japán metszeteket gyűjtött, tanulmányozták a kétdimenziós kompozíciót, a merész kivágásokat és a lényegre való redukciót. De míg Franciaországban a festészet a fény színpadává vált, addig Japánban a csend, a szemlélődés helye maradt. Takeuchi Seihō akvarelljei például, amelyeken egyetlen daru áll a hófödte talajon, többet mondanak a japán lélekről, mint ezer szó. És Yayoi Kusama kortárs művészetében még ma is felvillannak a régi minták: Pontok, ismétlődések, az ürességgel és a teljességgel való játék - az évszázados esztétika visszhangja.
Aki a japán művészettel foglalkozik, olyan térbe lép, ahol a láthatatlan éppoly fontos, mint a látható. Itt a papír fehérje óceánná válik, az ecsetvonás széllökéssé, a motívum meditációvá. A művészetkedvelők és a grafikák gyűjtői számára egy olyan világ tárul fel, amelyben minden kép egy pillanatnyi megállásra hív - és a csendben a lényeg felfedezésére.
×
Elkötelezett ügyfélszolgálat
+43 4257 29415
support@meisterdrucke.com
Mo-Do: 7:00 - 16:00 | Fr: 7:00 - 13:00
